KELET-KÖZÉP-EURÓPAI KKV CSÚCS BUDAPEST 2013 MÁJUS 22
A konferencia üzenete
A kelet-közép-európai térség történelme az itt élő nemzetek kultúráját különlegessé és hasonlóvá tette.
Okunk van feltételezni, hogy nem lesz ez másként a jövőben sem.
A kis- és középvállalatok világa a kultúránk része. Térségünkben ennek a szektornak a fejlődése is sajátos.
Immár VI. alkalommal, ezúttal Budapesten találkoznak ennek a fontos gazdasági csoportnak a szereplői azért, hogy vitázzanak, kapcsolatokat építsenek és fejlesszék a kereskedelmüket.
Minden fórumon elhangzik, hogy csak a szervezetten együttműködő, logisztikai képességeket megszerző vállalatok maradhatnak talpon. Csak az a vállalat remélhet jövőt, aki részt vesz a regionális hálózatosodásban. A hálózatba rendeződés talán leghatékonyabb módja a sokszínű klaszterekben való együttműködés.
Minden szereplőt egy önös szándék hajt. A saját termékeinek szolgáltatásainak a piaci sikere. Furcsa ellentmondásnak tűnhet, hogy ezt csak összefogásban érheti el. A konferenciánk a kívánatos összefogások egyike.
Miért érdemes részt venni a konferencián?
A magyar gazdaság jövője nagyban függ attól milyen sikeresen termelünk, milyen hatékonyan kereskedünk. Ebben a munkában különösen fontos nekünk a szűkebb környezetünk, kelet-közép Európa. Konferenciánkon első kézből kaphat információt a környező országokból. Remek hazai és térségi gyakorlatokat, lehetőségeket ismerhet meg. Bemutatkozhat kapcsolatokat építhet és üzletet köthet. JELENTKEZÉS: klikk ide!!!
Program
8:00 | Regisztráció és kávé |
8:30 | Köszöntő: Dr. Lenner Áron Márk, Nemzetgazdasági Minisztérium belgazdaságért felelős helyettes államtitkár, a Magyar Köztársaság KKV Követe |
9:00 | I. blokk vezértéma: KKV lét a térségben. A résztvevő országok képviselői és Dr Lenner Áron Márk. Az állam szerepe, Uniós segítség, civil kezdeményezések. – Cap István, Ukrán Nagykövetség gazdasági misszióvezető – Dr. Lenner Áron Márk, Nemzetgazdasági Minisztérium belgazdaságért felelős helyettes államtitkár – Dr. Peter Horvath, Szlovák Idegenforgalmi Hivatal vezérigazgató-helyettes – Sowa Marcin, Lengyel Köztársaság Nagykövetség kereskedelmi tanácsos- Stefan Imre, Románia Budapesti Nagykövetsége Miniszteri tanácsos |
KKV szünet: Konzultációs lehetőség az országok képviselőivel. B2B kapcsolatfelvétel | |
10:00 | II. blokk vezértéma: Milyen forrásokhoz lehet hozzájutni Hitel, kockázati tőke, pályázati források és más. – Jaksa János, Raiffeisen Bank Zrt. divízió vezető ügyvezető igazgató – Erdei Zsuzsa, Budapest Bank Mikro Üzletág vezetője- Wolf László, OTP Bank Kereskedelmi Banki Divízió vezérigazgató-helyettes (felkérés alatt) – Musits Róbert, IMRO-DDKK Nonprofit Kft. ügyvezető – Szuhóczky Gábor, EuroAdvance Közgazdasági Tanácsadó Kft. ügyvezető |
11:00 | III. blokk vezértéma: A kézben tartott információ (IT) Felhő, profit a netről, információ és vezetés a virtuális térben. – Salga Péter, Pannon Szoftver Kft. termékigazgató – Mondvai Gábor, POLYGON Informatikai Kft. kereskedelmi igazgató – Madarász György, Router Networking Kft. ügyvezető igazgató |
12:00 | Ebéd szünet |
13:00 | IV. blokk vezértéma: A hálózat csapdájában: közösségi média, közösségi kommunikáció, hálózatosodás, a legkedveltebb összefogási formák. – Dr. Bod Péter Ákos, Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdasági Intézetének igazgatója- Dr. Doór Zoltán, Magyar Logisztikai Egyesület elnök – Dr. Sváb Péter, SZVT Kutatási és Fejlesztési Központ Elnök – Dr Sztranyák József, MIT-BKIK ISZO elnök |
15:00 | KKV szünet: Konzultációs lehetőség az országok képviselőivel. B2B kapcsolatfelvétel |
15:30 | Összegzés, üzenet |