Ingatlanszakmai csúcstalálkozó a BKIK-ban!
Mindkét tengerentúli szervezet kifejtette, hogy a partnerkapcsola tok szélesítésével járó technológiai- és tudástranszfert ől várnak eredményeket, de egyúttal egy objektív képet is mutattak a hazai ingatlanpiacról a nagy múltú nemzetközi szervezetek szemüvegén keresztül. Erre ezért adódik lehetőségük, mert az IREM és a NAR stratégiai tervezési eljárásaik során felkutatják a trendeket és megtekintik a helyi piacokat és az ott végbement változásokat.Mindkét meghívott szervezet vezetője kihangsúlyozta az ingatlanpiac – válság következtében – megváltozott igényeit, és a piaci szereplők elkerülhetetlen paradigmaváltás át, mely a túlélés egyedüli záloga. Nehéz elfogadni, hogy a válságban sem az állam, sem pedig a bankok segítségére nem lehet számítani, a problémáit mindenkinek magának kell megoldania legalábbis a gazdaság lassú (és remélhetően fenntartható) növekedési pályára állásáig. Az pedig, aki a tejjel-mézzel folyó Kánaánt délibábként tovább űzi, az menthetetlenül halálra van ítélve!” fogalmazta meg Szerencsés Zsolt, a NAR képviselője.Elhangzott, hogy a piaci kereslet visszaesését a lakosság oldalától a munkahelyek bizonytalan helyzete, a válság során felemésztett tartalékok és a finanszírozás hiánya okozzák, a befektetők oldaláról pedig az alternatív befektetési formák térnyerése eredményezi. Ezért a beszűkült piacon figyelmet kell fordítani a – lakhatási kényszer szülte – mindig újratermelődő kereslet kiszolgálása mellett az ügyfelek megváltozott igényeire: így a befektetői elvárásokra / szemléletmódra és az eladási kényszerben lévők kiszolgáltatott helyzetére is. Az új élethelyzetek pedig új megoldásokat kívánnak!
Hogy melyek lehetnek ezek? Megoldás lehet a belső erőforrások-, illetve a hálózatok együttműködéséb en rejlő szinergiák kihasználása (közös technológiai fejlesztések) éppúgy, mint a szolgáltatási minőség javítása (oktatás), az alternatív marketingeszköz ök használata (a látens vevői igények kiszolgálása), a specializáció vagy a beszerzési közösségekbe való tömörülés.
A találkozó ragyogó alkalomnak bizonyult a szervezeti vezetők kölcsönös bemutatkozására , tapasztalatcser éjére, a MIGSZ-IREM együttműködési megállapodásána k aláírására és a MIOSZ-NAR közös terveinek bemutatására. A rendezvényt követő állófogadás során minden résztvevő szervezet vezetője abbéli reményének adott hangot, hogy ez és más hasonló határokon átnyúló együttműködés elősegítheti a résztvevő szervezetek, és ezen keresztül az ingatlan iparág szereplőinek a túlélését, a szolgáltatási színvonal javulását és amit leghőbben vágyunk a piac letisztulását!
Osadcow Gergely / MIOSZ