Magyar-spanyol gazdasági évad záró ülése Valenciában
Az évad szlogenje a “Magyarország születik és csinálják” jelmondat volt.
A Valenciai Kereskedelmi, Ipari és Hajózási Kamara adott helyet a magyar gazdasági évad ezen záró rendezvényének 2009. június 23-án vezető spanyol cégek és a gazdasági élet egyéb jeles reprezentánsai részvételével.
A program szerint a Kereskedelmi Kamara vezetője nyitotta meg a rendezvényt, hosszan ecsetelve az eddigi eredményeket és a várható jövőbeni együttműködési lehetőségeket. A magyar fél részéről a sort Szilágyi András, az NFGM vezető főtanácsosa nyitotta meg a magyar gazdasági helyzet átfogó elemzésével. Ezt követően Végh József, a Magyar Köztársaság követségének gazdasági és kereskedelmi tanácsosa kétoldalú gazdasági kapcsolatok és eredmények bemutatásával toldotta meg és ezt egészítette ki Drégely Miklós kereskedelmi konzul úr.
Igen érdekesnek bizonyult a spanyol cégek részvétele ezen a rendezvényen, hiszen sok jó tapasztalattal rendelkezve nagy örömmel számoltak be honfitársaiknak a magyarországi tapasztalataikról.
A kiemelkedő előadások közül nehéz megkülönböztetni bármelyiket is, ezért a teljesség igénye nélkül kiemelendő Sr. Manuel Montalban, a Grupo Segura nemzetközi igazgatójának Egy valenciai cég tapasztalatai a magyar piacon című előadása.
Nagyon érdekes volt a befektetési lehetőségek összefoglalása Szucsik Anita részéről, aki az ITDH képviseletében valamennyi szektorjellemzőt felvonultatva jelezte az együttműködési területeket.
Az ágazati tanácskozásokon alapvetően 4 területet érintettek a nagy érdeklődést tanúsító résztvevőknek:
1. A biotechnológia és technológiai információk területén Kiss Mónika volt a témavezető.
2. Az ingatlaniparág és az építészet, valamint az ingatlanpiac vonatkozásában a MIT Elnöke, Dr. Sztranyák József úr volt a témavezető. Ezen a fórumon számos spanyol cég számolt be magyarországi sikereiről, többek között a GBV Group, a Domenech Inmobiliaria, a FEVEC, a VAINDECO és a Kategora Real Estate.
3. A gépjárműipar és megújuló energia szekcióban Szucsik Anita (ITD Hungary) ismertette ezen iparágakban rejlő közös együttműködési lehetőségeket.
4. Végezetül a textil és bútor ágazati lehetőségeket Drégely Miklós kereskedelmi konzul vázolta.
A sűrű programokkal és két- és többoldalú konzultációkkal tarkított napot kellemes kései estebéddel zárták a résztvevők, ahol kötetlenebb témákban is eszmét cseréltek a résztvevők.
A Magyar Ingatlan Tanács részére az ingatlaniparág és ingatlanpiaci szegmensek bemutatását követően több együttműködési ajánlat érkezett egyrészt a FEVEC, másrészt a Valenciai Kereskedelmi, Ipari és Hajózási Kamara adott részéről, amellyel kapcsolatban a résztvevők további egyeztetéseket tartanak szükségesnek.
Valencia, 2009. június 24.