A MIT tehet a válság ellen" c. ingatlanos konferencia
szakmai koncepciója
A Stefánia Palotában 2009. január 30-án megrendezésre kerülő konferenciánk fő célja kideríteni, azt, hogy az Amerikából kiinduló jelzálogpiaci válság, továbbá az orosz-ukrán gázvita következményeként hazánkban is várhatóan kialakuló gazdasági recesszió miként hat az ingatlanszakma különböző területein, a civil szférában (lakók, bérlők), az önkormányzatokban, illetve a valószínűsíthetően negatív hatások kivédésének, de minimum,csökkentésének milyen lehetőségei vannak.
Ebből adódóan a Magyar Ingatlanszakma legjelentősebb képviselői - a Magyar Ingatlan Tanács tagszervezetei és a Magyar Ingatlan Szövetség - szükségesnek tartják a nemzetközi és hazai helyzet elemzését már csak azért is, mert a válság kiindulásának okát a lakáskölcsön, tágabb értelemben, az ingatlan iparágban folyósított kölcsönök területére vezetik vissza. Ezért lesz konferencia, az ingatlan szakmához kapcsolódó hivatások képviselőinek és magának a szakmának legszélesebb körű elhivatott tagjainak részvételével.
Szakmailag ennek megjelenítését, a következőkben feltüntetett szakmai blokkok, illetve az ezekben megjelölt előadókkal tervezzük:
Rendezvény:Ingatlan Szakmai Konferencia Időpont: 2009. január 30., 10 óra Helyszín: Stefánia Palota, Budapest Program: 09:00-10:00 Regisztráció 10:00-10:05 Megnyitó (Dr. Sztranyák József, Magyar Ingatlan Tanács Elnöke) 10:05-10:10 Köszöntő (Szűcs István, Zugló Önkormányzatának alpolgármestere, a rendezvény védnöke) 10:10-10:12 Timo Multanen CEPI elnök üdvözletét tolmácsolja Dr. Németh Miklós, a CEPI főtitkára 10:12-10:40 Témaindító előadás Gazdaságelemzés (dr. Kupa Mihály egyetemi tanár, nyugalmazott pénzügyminiszter) 10:40-11:40 Előadások – Válságkezelés, kitörési pontok (Dr. Szaló Péter államtitkár, NFGM) – Lehetséges önkormányzati beavatkozások (Dr. Bujdosó Sándor államtitkár, ÖM) – Lehetséges állami támogatások (Csider László főosztályvezető, ÖM) – Állami hitelgaranciák (Aladics Sándor vezérigazgató-helyettes, MFB) – A válság és hatásai vállalkozói, munkaadói szemmel (Gláser Tamás alelnök, VOSZ) – A válság és hatásai az MGYOSZ szemszögéből (Dr. Vadász Péter társelnök, MGYOSZ) 11:40-12:00 Kérdések, vélemények az előadásokhoz kapcsolódóan 12:00-12:15 Kávészünet 12:15-13:00 Előadások, ingatlan szakmai hozzászólások (I. rész) a tagszervezetek, együttműködő partnerek részéről – Válság és kibontakozás az építészet szemszögéből (Vajai Tamás, Budapesti Építész Kamara) – Banki finanszírozás és feltételeinek várható változásai (Páles György vezető tanácsadó, Magyar Bankszövetség) – Lehetséges önkormányzati projektfinanszírozások (Kerekes Roland osztályigazgató, Raiffeisen Bank Zrt.) – A válság és hatásai az építőanyag-iparban (Széman György főtitkár, MÉÁSZ) – A válság és hatásai az építőiparban (Varjasné Székely Éva elnök asszony, MALOSZ) – Az értékbecslők helyzete a mai gazdasági körülmények között (Máté Miklós, MAISZ Értékelői Biz. elnök) 13:00-13:20 Kérdések, vélemények az előadásokhoz kapcsolódóan 13:20-14:10 Ebédszünet 14:10-15:00 Előadások, ingatlan szakmai hozzászólások (II. rész) a tagszervezetek, együttműködő partnerek részéről – Ingatlan- és létesítmény-gazdálkodók (Keresztély Dezső elnök, MIGSZ) – Ingatlanközvetítők, fejlesztők, forgalmazók (MIOSZ, IME) – Társasházkezelők, lakásszövetkezetek, lakásbérlők és lakók (TTOE, LÉTÉSZ, LABE, TKKE) 15:00-15.30 Kérdések, vélemények az előadásokhoz kapcsolódóan 15:30 Zárszó és invitálás az esti bálra (Dr. Sztranyák József, MIT elnök)
Rendezvény:Ingatlanbál Időpont: 2009. január 30., 19 óra Helyszín: Stefánia Palota, Budapest Program: 19:00 Érkezés, welcome drink 19:45 Szakmai Elismerő Oklevelek átadása 20:00 Irish Feet Ír Sztepp Tánccsoport műsora 20:25 Gyertyafényes vacsora, közben a Gemini együttes zenél 21:30 Tánc, zenét a Gemini együttes szolgáltatja 24:00 Tombola eredményhirdetés (23:30-tól a nyeremények felcímkézve megtekinthetők) 02:00 Záróra
Részvételi díj:Konferencia:12.000 Ft/fő, előzetes regisztráció esetén (2009 január 7-ig) 11.000 Ft/fő
Ingatlanbál:16.000 Ft/fő, előzetes regisztráció esetén (2009 január 7-ig) 15.000 Ft/fő
Akikmindkét rendezvényen részt kívánnak venni, a részvételi díj 22.000 Ft/fő. Azon kollégáink részére, akik párjukat csak az esti bálra hozzák magukkal a partneri belépő: 12.000 Ft/fő. . Azon szervezeteket, akik valamelyik rendezvényre min. 10 főt hoznak: 5%, ha mindkét rendezvényre min. 20 főt hoznak: 10%csoportos kedvezmény illeti meg.
A részvételi díjakat kérjük átutalni a Magyar Ingatlan Tanács (MIT) által, az Általános Közlekedési Hitelszövetkezetnél vezetett 80700014-10417335-00000000 sz. számlára. Az utalásnál a megjegyzés rovatba kérjük beírni a küldő szervezet vagy tag nevét. A teljesítésről természetesen számlát adunk, mely a vállalkozások esetében költségként elszámolható.
A programmal kapcsolatos, bővebb információval állunk rendelkezésükre az info@mitmail.hu email címen. További kérdéseikkel, sajtóbelépővel kapcsolatos regisztrációs igényükkel fordulhatnak Ambrózy Erzsébet koordinátorhoz a 70/3230211-es telefonszámon.
A rendezvényre az előzetes jelentkezési határidő: 2009. január 7.! Figyelem! Január 7. után - technikai okokból - csak teljes díjon lehet regisztrálni!