- március 22-24 között kerül megrendezésre a 21. Fundamenta Lakásvásár Budapesten a SYMA Csarnokban.
Az esemény kísérőrendezvényeként most is lesz konferencia, amelynek témája ezúttal az ingatlanszakma jelenlegi helyzete és jövőbeli kilátásai. A konferenciának az a címe, hogy:
Párbeszéd az ingatlanszakmáról az ingatlanszakmáért.
Nyolc szövetséget lett mghívva a kerekasztal beszélgetésre(valamennyien el is fogadták a felkérést), amelynek az 1. részében minden szövetség képviselője 10-15 percben bemutathatja a hallgatóságnak szakmai munkáját, programjaikat, elképzeléseiket, majd a 2. részben valódi párbeszédet szeretnénk kialakítani a résztvevők között a legfontosabbnak vélt teendők megvitatására, illetve a szakma érdekében történő együttműködés lehetséges formáira vonatkozóan.
A konferencia kezdési időpontja: 2013. március 22. 10 óra
Helyszíne: SYMA Csarnok (1146 Budapest, Dózsa Gy. út 1.)
A kerekasztalbeszélgetésen a részvétel ingyenes, hogy minél szélesebb kör tudjon tájékozódni ezen a fórumon az egyes szakmai szervezetek tevékenységéről és elképzeléseiről!
A konferencián résztvevő szövetségek (abc-sorrendben) :
Egyesület a Társasházakért – Izsák Orsolya,elnök
IME – Kardos Kázmér, elnök
LOSZ – Farkas Tamás, elnök
MAISZ– Mehrli Péter, elnök
MIÉSZ – Békési Béla, elnök
MIGSZ – Keresztély Dezső, elnök
MIOSZ – Osadcow Gergely, elnök
MIT – Sztranyák József, elnök